Pilóta kiképző show

Tőlünk megrendelhet egy komplett pilóta kiképző show-t. Létrehozzuk Önnek Csillagvárost, ahol Farkas Bertalant is felkészítették, hogy képviselje hazánkat az űrben!

Igenis!

A parancs az parancs!

Elöljáróban kell egy kicsit beszélni, hogy honnan jött az ötlet, hogy pilóta kiképzést végezzünk szórakoztató formában. A berendezéseink régóta rendelkezésre állnak, és a Kecskeméti Repülőnapon volt felkérésünk. Akkoriban Giroszkópnak neveztük az első berendezést, de az nem tetszett az egyik helyi parancsnoknak. Azt mondta: „ha már Gripen hangárban állunk, legyen a neve Gripen teszt!” És lett Gripen teszt! Mert a parancs az parancs!

A következő behatás akkor ért, amikor megtudtam, hogy űrkiállítás lesz a Millenárison. Fel is vettem a kapcsolatot a szervezőkkel, akik eleinte élénk érdeklődést tanúsítottak, de végül azt mondták, hogy az amerikai partner nem szeretne konkurenciát, meg a helyük is kevés. Nos ez adta az ötletet, hogy szervezzünk magunk interaktív pilóta kiképzés bemutatót. Műanyag rakétáink ugyan nincsenek, de a berendezéseink verik a NASA-ét, amennyiben az Űrkiállításon volt gépek NASA kompatibilisek. Minden esetre a mi gépeink magyar haderő kompatibilisek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy mi építettünk és szállítottunk ugyanilyen gépeket a szolnoki helikopter bázis részére.

Gripen teszt

A Gripen teszt nem igényel erőfeszítést utasaitól – akár nagymama-unoka páros is lehetnek – csupán arra kell ügyelniük, hogy a kezüket ne lógassák ki. Bár arról is gondoskodik a számos biztonsági heveder egyike. A Gripen teszt 4 sebességi fokozattal rendelkezik,- lassú, közepes, gyors, és a „hú bakker” - és minden menetet személyre szabunk.

Ennek is köszönhető, hogy 13 év alatt senki nem rondított az ülésbe. Meg annak, hogy biológiai okok miatt nem alakul ki hányinger, amiért a középfül felelős. Az igazán bevállalósak akár 80 hurkot is megtehetnek percenként, és átélhetnek 3G gyorsulást.

Hajózó hinta

A Hajózó hinta 1 vagy 2 személy számára nyújt kellemes szórakozást. Aki hátul áll, az adja a hajtást, aki utasként vesz részt, az csak élvezkedik. Igazi katonai kiképzési feladatról beszélünk: 2 perc alatt kell 5x előre és 5x hátra átfordulni. Ez jelenti a „megfelelő”-t. Jelen esetben kevesebbel is beérjük!

Bárány szék

A „Bárány” szék kitalálójáról kapta nevét, és repülőorvosi vizsgálatoknál kap szerepet. A gyógyászatban is használják szédüléses kórképek vizsgálatára.

Forgó kerék

Felújítottunk egy berendezést, amelyben kiképzett űrhajósaink, Farkas Bertalan és Magyari Béla tesztelhették magukat a nagy utazás előtt! (1979: Középen Valerij Kubaszov parancsnok) Rendezvényekre installációnak, de ki is próbálható!

Farkas Bertalan űrhajóstársa és parancsnoka Valerij Nyikolajevics Kubaszov, Magyari Béláé Vlagyimir Dzsanyibekov volt. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül a magyar kormány választotta ki Farkas Bertalant a Szojuz–36 űrhajóval való űrrepülésre, Magyari Béla pedig végig készen állt a helyettesítésére. A küldetés után századosból őrnaggyá léptették elő és megkapta a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjét.

Trambulin és Vezetés

A trambulin szintén alapeszköz pilóta kiképzés módszertanában: állóképesség és koordináció fejlesztésére illetve vizsgálatára szolgál.

Nem csak repülőgép pilótáknak, hanem autópilótáknak is jár a képzés!
A kisebbeknek mini Forma 1-es pályát is építünk Forma 1-re hasonlító autókkal ha kell, a legkisebbeket pedig apa szórakoztathatja mini luxusautóinkban, melyeknek különleges tulajdonsága, hogy akár távirányítóval is vezethető!

Egyéb játékok

A kosárlabda pedig kortalan és nemektől független! A legjobb eredményeket nyilvántartjuk!

Van még egy „Tekeri” játékunk is, ami a kézremegés kimutatására szolgál. Ha sikerül teljesíteni a feladatot, a gép dicshimnusszal jutalmaz.

A Gripen teszt ajándék kerék pedig mindenkinek örömet szerez, mert minden pörgetés után jár valami szuvenír.

Campona Center Kft.

1991 óta a szakmában.

Szabó Ferenc

+36706065922

info@similabda.hu

Árak

Szabott árakat egyik játék vonatkozásában sem tudok írni, mert minden rendezvény más, és mindig a részletek ismeretében tudunk ajánlatot tenni. Rendkívül rugalmasak vagyunk

Salysol termékek

© Copyright Campona Center Kft. - Szabó Ferenc | Weboldal: Montasy.hu